PHS Japan 1997–2003 (Willcom, NTT DoCoMo, ASTEL)
A PHS lényegében egy vezeték nélküli telefon, mint a DECT, amely képes egyik celláról a másikra átadni. A PHS cellák kicsik, a bázisállomás átviteli teljesítménye legfeljebb 500 mW, hatótávolságuk általában tíz vagy legfeljebb száz méter ( látótávolságban akár 2 kilométer is lehet) a CDMA és a GSM kilométeres hatótávolságaival szemben. Ez alkalmassá teszi a PHS-t sűrű városi területekre, de vidéki területeken kivitelezhetetlenné, a kis cellaméret megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a gyorsan mozgó járművek hívásának kezdeményezését.
A PHS rádiócsatorna-hozzáférési módszeréhez TDMA / TDD-t, hangkódekjához pedig 32 kbit / s ADPCM-et használ. A modern PHS telefon számos hozzáadott értékű szolgáltatást is támogat, például a nagy sebességű vezeték nélküli adat- / internetkapcsolatot (64 kbit / s és nagyobb), a WWW-hozzáférést, az e-mailt és a szöveges üzeneteket.
A PHS technológia szintén népszerű lehetőség a vezeték nélküli helyi hurok biztosítására, ahol a POTS-hálózat és az előfizető otthona közötti „utolsó mérföld” közötti rés áthidalására szolgál. Az ISDN-hálózat vezeték nélküli kezelőfelületének biztosításának koncepciója alatt fejlesztették ki. Így egy PHS bázisállomás kompatibilis az ISDN-vel, és gyakran közvetlenül kapcsolódik az ISDN telefonközpont berendezéséhez, pl. digitális kapcsoló.
Az alacsony költségű bázisállomás, a mikrocellás rendszer és a „Dynamic Cell Assignment” rendszer ellenére a PHS magasabb számjegyű frekvenciahasználati hatékonyságot kínál alacsonyabb költségekkel (területenkénti áteresztőképesség), mint a tipikus 3G mobiltelefon-rendszerek . Átalánydíjas vezeték nélküli szolgáltatást, például az AIR-EDGE szolgáltatást tesz lehetővé Japán egész területén.
Az AIR-EDGE adatkapcsolat sebességét vonalak kombinálásával gyorsítják fel, amelyek mindegyike alapvetően 32 kbit / s. Az AIR-EDGE 2001-ben bevezetett első verziója 32 kbit / s szolgáltatást nyújtott. 2002-ben 128 kbit / s (AIR-EDGE 4 ×), 2005-ben pedig 256 kbit / s (8 ×) szolgáltatás indult. 2006-ban az egyes vonalak sebességét szintén 1,6-szorosára növelték a „W-OAM” technológia bevezetésével. Az AIR-EDGE 8 × sebessége 402 kbit / s-ig terjed a legújabb „W-OAM” képes műszerrel.
2007 áprilisában bevezetésre került a „W-OAM typeG”, amely 512 kbit / s adatsebességet engedélyezett az AIR-EDGE 8x felhasználók számára. Ezenkívül a „W-OAM typeG” 8 × szolgáltatást a tervek szerint 800 kbit / s maximális átviteli sebességre fejlesztették, amikor befejeződött a rendszerében lévő hozzáférési pontok (főként az ISDN-ről optikai szálra váltó vezetékek) frissítése. Így várhatóan meghaladta a népszerű W-CDMA 3G szolgáltatás sebességét, például az NTT DoCoMo japán FOMA-ját.
ASTEL márkájú PHS bázisállomás Tokióban, Japánban
A japán NTT laboratórium által 1989-ben kifejlesztett és a versenytárs rendszereknél, például a PDC vagy a GSM-nél jóval egyszerűbben megvalósítható és telepíthető, a kereskedelmi szolgáltatásokat három PHS-üzemeltető (NTT-Personal, DDI-Pocket és ASTEL) indította el Japánban 1995-ben, a PIAF (PHS Internet Access Forum). A szolgáltatást azonban korlátozott hatótávolsága és barangolási képességei miatt pejoratív módon „szegény ember cellájának” nevezték el. Japánban csökken a piaci részesedés, és az NTT DoCoMo, amely befogadta az NTT Personal szolgáltatást, és az ASTEL 2008 januárjában megszüntette a PHS szolgáltatást. A legtöbb PHS hálózattal rendelkező ország a PHS szolgáltatásokat is felmondta, és átállt a GSM-re.
Thaiföldön a TelecomAsia (jelenleg True Corporation) integrálta a PHS rendszert az Intelligens Hálózattal, és a szolgáltatást személyes kommunikációs telefonként (PCT) forgalmazta. [1] Az integrált rendszer volt a világon az első, amely lehetővé tette a nyilvános kapcsolt telefonhálózat vezetékes telefonos előfizetőinek, hogy a PHS-t hozzáadott értékű szolgáltatásként használhassák ugyanazzal a telefonszámmal és ugyanazzal a hangpostafiókkal. [2] [3] A PCT szolgáltatást kereskedelmi forgalomban 1999 novemberében indították el, 2001-ben elérte a 670 000 előfizető csúcsát. Az előfizetők száma azonban 2005-ben 470 000-re csökkent a 2006-os megtakarítás előtt, hat évig tartó, 15 milliárd THB-ig tartó nagy befektetés után. Az egyéb mobiltelefon-szolgáltatások népszerűségével a társaság a PCT-t a 10-18 éves fiatalok piaci szegmensére helyezte át. [4]
A fent említett országokban a PHS technológián alapuló vezeték nélküli helyi hurok (WLL) rendszerek vannak használatban. A WILLCOM, korábban DDI-Pocket, átalánydíjas vezeték nélküli hálózatot és átalánydíjas hívásokat vezetett be Japánban, amelyek bizonyos mértékben megfordították a PHS helyi sorsát. Kínában az előfizetők robbanásszerűen bővültek 2005 körül. Chilében a Telefónica del Sur PHS alapú telefonszolgáltatást indított az ország déli részének egyes városaiban 2006 márciusában. Brazíliában a Suporte Tecnologia rendelkezik PHS- alapú telefonszolgáltatás a Minas Gerais állambeli Betimben és a Transit Telecom 2007-ben jelentette be a PHS hálózat kiépítését.
A China Telecom PAS rendszert működtetett Kínában, bár technikailag a kínai kormányzás néhány sajátossága miatt nem tekintették engedélyezettnek a mobil szolgáltatások nyújtását. A China Netcom, Kína másik vezetékes szolgáltatója szintén Xiaolingtong szolgáltatást nyújt. A rendszer kifutó sikert aratott, 2007-re több mint 90 millió előfizetőt regisztráltak; a legnagyobb berendezésgyártók az UTStarcom és a ZTE voltak. Az olcsó mobiltelefonok azonban gyorsan felváltották a PHS-t. A Kínai Népköztársaság Ipari és Informatikai Minisztériuma 2009. február 13-án közleményt adott ki, miszerint mind az új felhasználók regisztrációját, mind a hálózat bővítését le kell állítani, a szolgáltatás 2011 végéig be kell fejeződnie. [5]
A PHS globális roaming szolgáltatás elérhető volt Japán (WILLCOM), Tajvan és Thaiföld között.